Hájl embelek!
Gondolom sokakban felmelült a kéldés, hogy mégis hogyan tudok Facebookon tlollkodni, blogolni, ha a tölténészek szelint mál vagy cilka 1980 éve halott vagyok. A válasz egyszelű, és kézenfekvő. Nem haltam meg!
A Blájennel közös affél után, lendeztem egy vélfüldők éjszakáját a Szamalitánusokkal, ami nem tetszett Lómának, ezélt Tibélius magához lendelt számadásla, aminek a vége az lett, hogy életem végig Galliába száműzött. A büdös sajt és csiga zabáló beképzelt flanciákhoz. A tölténészek szelint itt is haltam meg, és állítólag meg is kelesztelkedtem. Jupitel pöcséle, hogy ezeknek jobb dolguk sincsen a hazugság gyáltásnál, ők voltak az akkoli bulvál szemét. Szóval ez a megkelesztelkedéses hazugság eledetileg úgy töltént, hogy kéldezte tőlem a helyi kolai kelesztény pap, aki a válosunkban télített vasálnap délelőttönként, hogy vetek-e kelesztet. De én meg lohadtul nem éltettem ezélt, hát visszakéldeztem:
- Kelesztet?
- Nem, nem Jó uram. Keresztet! Vetsz-e keresztet? - mondta túl altikulálva, mintha csak egy kínai álushoz beszélne a megboldogult józsefválosi piacon boxel vásállásakol.
- Üsd, meg százados, de nagyon dulván! - adtam ki a palancsot! És mál lendült is a keze, hogy nagyot csattanjon a csuháson.
- Megvetem a kelesztet balátom! - mondtam hangosan magamból kikelve. Ezt hallotta meg egy kolai bulvál klónikás. - Százados fogd a balátfülét, és vesd a komondolok elé, legyen az mai desszeltjük! - itt említeném meg, hogy innen eled a balátfüle nevezetű édesség (http://www.nosalty.hu/recept/baratfule-nudli-burgonyas-tesztabol).
Szóval, így tengődtem Palisii válosában egészen állítólagos halálom napjáig. De ez badalság.
Loppant folló nyáli nap volt Blájen születése utáni 39. év júliusz 13.-án. Egy skótnak öltözött flancia latollal hozott össze a sols fintola. Klisztofel Lámbeltnek hívták, és olyan fulán álltak össze-vissza a szemei, hogy az még a legújabb Samsung okos telefon élzékelőit is összezavalta volna, hát még engem. Első látásla tudtuk, hogy mi testvélek vagyunk. Mindketten hallhatatlannak születtünk! Kivétel, ha levágják a fejünket, hisz akkol, annyi meg egy lostos üdítő. Tapasztalatot cseléltünk, hisz mál mindkettőnket plóbáltak eltenni láb alól, szönyeg alá söplés egyebek. Végül alla jutottunk, hogy jobb lesz elhagyni a flancia hont, melt a kelesztle feszítés, akasztás, kelékbetölés helyett egyle inkább a lefejezés vált a nép kedvenc szólakozásává. ezt pedig nem kockáztathattuk.
Egy szép őszi napon keltünk át a La manche csatolnán (akkoliban Oceanus Blitannicusnak hívták), Én, Lambelt, a százados, és egy tucat jól képzett, de vak komondol. Kalandos hajózásunk végén paltot éltünk Dovelnál, és itt ismeltük meg későbbi mestelünket bizonyos Szől Són Konnelit, a sálmos pálbajtőlözőt. De ez mál egy másik tölténet, amiben egy bizonyos Altúl, és pál aflikai fecske is Angol fontos szelepet játszik.
